Tollforgató

nem a halált választó tanonc

hanem a tűzénél pecsenyéjét sütögető

mester égett szénné

.           A divatos lombházak közül némelyiket a svéd tájépítészet gyöngyszemeként mutogatják. Kis garzonlakást rejtettek például egy tükörfalú kockába. A kilátás pazar, az intimitás zavartalan, és ha elbontják, nyomot sem hagy maga után. Nem kísért többé az „exegi monumentum aere perennius”, fajunk szégyelli dúlásait.

*

            Megválasztott elődét beteg embernek, tébolyult hatalommániásnak tartod, ami kevéssé befolyásol a mostani kormányfő teljesítményének megítélésénél. Egyik politikus ostobasága sem menti a másikat.

*

            Állhat-e kötelességérzet a szeretet helyén? Bizonyára, de hogy be is töltené hiányát, kétséges.

            Sokan és sokféle okból búcsúztatták a magyar irodalmat, ami eddig virgoncan cáfolta a róla terjengő gyászhíreket. Most pedig, amikor nemzeti önérzetünk újraéledését hivatalból is serkentenék, végképp befellegzett az alkotóként, közvetítőként vagy olvasóként belőle részt vállalók példás összeműködésének, kitartó együttmunkálkodásának, a literatúra évszázados intézményrendszerének. Vagyis mindannak, ami a XVIII. század vége, illetve a XIX. század eleje óta létrejött az irodalmi folyamatosság biztosítására, és aminek hiányában visszahullunk a baráti körök, a csupán Interneten egymáshoz kapcsolódó, eldugott kis műhelyek szűkösebb világába, az intézményes támogatást nélkülöző műkedvelés esetlegességébe. Tények igazolják kultúránk e fontos ágának sorvadását: noha szép számmal adnak ki könyvet, csak elenyésző hányaduk tekinthető szépprózai vagy költői alkotásnak. Zömüket régebben szórakoztató irodalom gyanánt sorolták volna be a könyvtárak, mivel klasszikus értelemben vett ponyvák, krimik, napi érdekességű propagandafüzetek, alkalmi vitairatok, ismert tévés személyiségek öntetszelgései, pletykaéhségünket kielégítő intimpistáskodások, kasszára sandító „nagy leleplezések”, társalgási példatárak és egyebek. A hajdan vezető szerepet vitt poézis is régóta elveszítette becsületét, és ha olykor meg-megjelenik egy kötetre való, át sem veszi a terjesztői hálózat, vagy fél év múltán bontatlanul visszáruzza, mint „eladhatatlan sajtóterméket”. Az antikváriumokat sem érdekli már a belletrisztika: nincs keletje, ilyesmit újabban senki sem olvas.

            Munkájáért a költő és az író eleve nem részesül honoráriumban. Örüljön, hogy megjelenik! Némi borravalóra csupán úgy tehet szert, ha részt vesz kötetének reklámozásában, és csekély fellépti díj ellenében körbeutazza az országot. Az ilyen könyvpremierek, író-olvasó találkozók segítik megélhetéshez az ösztöndíjakkal, különféle támogatásokkal jól kistafírozott nyugati kollegákat is, csakhogy ott számottevő anyagi haszonnal jár az ilyen szereplés és a következő alkotás elkészültéig fedezi a megélhetést. Kultúránk állami felelősei viszont maradéktalanul egyetértenek közgazda társaikkal abban, hogy az irodalom – melynek eredményeivel lépten-nyomon büszkélkednek, kiválóságait nem győzik kortes-beszédeikben emlegetni – luxustevékenység. Efféle úri huncutságra csak az adja fejét, vélekednek, akinek elegendő a magányvagyona! Lelkesedésből viszont még egy magyar író sem élt meg. Nincs bolt sem, ahol a nemes szórakoztatást, a lélek mélyebb ismeretét, bemutatását és építését, az új szemű világra csodálkozást cserealap gyanánt fogadnák el. A nemzet számára különlegesen fontos, ritka képességek birtokosaként író nem mentesülhet a különféle adók, illetve járulékok befizetése alól, mivel egy demokráciában kivételt csupán nyomós gazdasági és politikai érdekből teszünk.

            Az általános elnyomorodás megnehezíti, mi több, ellehetetleníti a civil támogatási formák újjáéledését, illetve meghonosodását. A közönség túlnyomó része képtelen a könyvek megvételére is, nemhogy az irodalmi lapok fenntartására vagy jótékony célú rendezvények látogatására. Az elenyésző kisebbséget pedig ezerfelől ostromolják adományokért, és ha választania kell a mihaszna kérincsélők között, a látványosabb művészeti ágak felé hajlik, mintsem az obskúrus literatúrát támogatná.

            A magyar irodalom gazdasági létfeltételeinek rohamtempójú megszűntéért nem okolható kizárólag a jelen elhibázott politikája, mivel széthullásának jelei már bő félszázada mutatkoznak. Elsőként akkor bukkantak föl, amikor művelői tömegesen engedtek a nem bensőjükből fakadó, mások által rájuk erőltetett politikai feladatok csábításának. Akár valamiféle – változó - ideológiai meggyőződésből vetemedtek önárulásra, akár búsás fizetség reményében, a legnagyobb bűnt követték el saját maguk és az irodalom ellen: csorbát ejtettek hitelességükön. A létszámában elképesztően felduzzadt írószövetség mindinkább jövedelmező gazdasági vállalkozásra emlékeztetett, és a sok ezer profi magyar író képtelenségével lepte meg a világot. Az anyagi források megoszlása azután szétrobbantotta a szövetséget, az egymással marakodó utódszervezetek pedig tovább rontottak tagjaik, illetve hivatásuk renoméján. Mialatt irodalmáraink ordas indulattal támadtak egymásra, figyelmen kívül hagyták művészeti águk védelmét, és nemcsak becses személyüket szolgáltatták ki a mindenkori hatalom kényének-kedvének, utódaik sorsa felől is döntöttek. Ha néhány, szerencsésen megmaradt, nimbusz övezte ősbölényük kihal, az örökükbe lépni szándékozók is ráeszmélnek talán, hogy végképp letehetnek a profizmus reményéről. Legföljebb műkedvelőként, szűk baráti körben jeleskedhetnek, tehetségüket pedig más pályákon, beszédírók, showmanok, viccfaragók, nagy dumás menedzserek szerepében kamatoztathatják haszonnal.  

            Irodalmunk folytonossága megszakadt, és ha nem következik be egy váratlan fordulat, a dicsőséges föltámadás is elmarad, számottevő friss művészi érték pedig csak véletlenül, az élet tarkaságát igazolva bukkan elő.

mi úszkál itt a felszínen?

tempózásodtól fogva

fintoroghatsz bűziben

mióta korpuszod terjed

savazza-égeti bőrödet

málladéka is mosódás

belésercint a szemhéjad

mögött nyíló végtelenbe -

elmerülnél! jólesne már

az alant sűrűsödő zagy

a melledre ülepedő sár

            Nincs művészet hatni vágyás nélkül. Aki úgy híreszteli: magának ír, hazudik. 

*

            Régi jegyzet: mihelyt az Oktatási Hivatal nagyhatalmú vezetője lép mikrofonhoz az Educatio rendezvény 2012. január 20-i megnyitóján, nehezen feledhető, gyönyörű performance kezdődik. Diákok emelkednek föl tanáraikkal, és fennszóval hirdetik: mekkora gyalázat a felsőoktatás újabb szétverése, a tanulási esélyek durva szűkítése, az értelmiség megrövidítése. A hivatali mocsok szennyes árját néhány percre elakasztja a semmibe vettekből föltörő tiszta szó.

*

            Hajnali négykor kiég egy izzó. Hatkor a második. Szétszeded a kapcsolót, a foglalatot, mégsem érted, ami körötted zajlik. Bizonyára napszél – találsz hamis kulcsra.

ford.. többen (Kijárat Kiadó 2011)

            Amennyire gondolatgazdag ez a nagy német költő értekezéseiből készült válogatás, annyira nehezen követhető és olvasóját megizzasztó kiadvány. Akármilyen nehezen akceptálható e sok idézettel operáló stílus, három okból mégis érdemes a követéséhez nélkülözhetetlen erőfeszítésre. Első ok mindjárt az ismerethiány pótlása: nálunk meglehetősen kevés tudható Bennről, azon felül, hogy obskúrus szerző, közéleti, politikai szerepléséről egyebet nem árulnak el. E kiadvány viszont tartalmazza a náci kormány melletti föllépésének dokumentumait, melyekből nemcsak útkeresésére és tévelygésére derül fény – utóbbiról maga is elítélően nyilatkozik a Kettős élet című önéletrajzi töredékében -, hanem két aktuális vélekedés szellemi gyökereire is. Egyiket korabeli vitapartnere, Klaus Mann vette észre, mikor figyelmeztette az irracionalizmus gyakorlati veszélyére, hogy ti. elkerülhetetlenül Hitler támogatói közé sodorja majd, a másikon pedig magam sajnálkozok a jelenlegi magyar közbeszéd hallatán: Benn érvei gyanúsan emlékeztetnek a belterjes, nemzeti összetartozást emlegető és minden külső kontrollt elutasító kormánypárti vélelmekre. Mintha dolgaink egyediek, kivételesek volnának, és a világon másutt tapasztalhatóknál különb, kivételes elbírálását igényelnének. Ellenfelével szemben támasztott kifogásait alighanem tudtunkon kívül visszhangozzák kései követői: „Önök a fürdőhelyeken időznek tehát, és kérdőre vonnak bennünket, mivel részt veszünk annak az államnak az újjáépítésében, amelynek a hite páratlan /…/ ennek az államnak, ennek a népnek kívánják Önök az összeomlását, a pusztulását, arra bíztatván az idegen hatalmakat, hogy indítsanak ellene megsemmisítő háborút” (102. l.), és: „vajon akkor is szót emelt-e a hisztérikus brutalitás ellen, amikor kétmillió polgári értelmiségit semmisített meg az állam, amelyikben az Ön marxizmusa jutott hatalomra /…/ ha tehát Ön netalántán a munkások jogaiért kíván harcba szállni a »politikai reakció« kifejezéssel, akkor támogatnia, nem pedig pocskondiáznia kellene ezt az új államot” (103. l.). Érdekes áthallással lep meg ekkortájt született dolgozata is az expresszionizmusról, melyben úgy ünnepli az új Németország vezetői, mint akik maguk „ellenőrzik a színházak játékrendjét és határozzák meg a hangversenyek műsorát, egyszóval a művészet problémáit”, miközben Európa máig sem vette észre, hogy „mennyi kötelességet vett vállára ez a mozgalom, mennyi felelősséget, milyen mérhetetlen szellemi harcok terhét vállalta magára” (107. l.). Az illetéktelen központosítás és a nyomába járó függés várható következményei úgy tűnik, egyelőre elkerülték a szerző figyelmét.

            Az ilyen aktualitásoknál fontosabbak Benn nonkonformista nézetei a fejlődéselvűség képtelenségéről és a költészet direkt közösségi funkcióinak abszurditásáról. Ezek ugyanis vitára, majd saját létünk és helyzetünk újabb fölmérésére, átértékelésére késztetnek. Vajon tévútnak bizonyul-e a fogalmiság eluralkodása gondolkodásunkon, vagy – miként kései írásai sejtetik – mégis errefelé tart a világ, és a korábban annyiszor hiányolt bűvölet előcsalogatása teremtő énünkből inkább minket kötelez beállítódásunk átalakítására? A költészet társadalmasítása helyett a tiszta poézisra hangolódó, bármiféle szándékolt közléstől tartózkodó költőiség útjára lépünk? Ajánlata noha korántsem új, elgondolkodtató egy politikai verselés hagyományait tovább ápoló szellemi közegben: „az artisztikus a művészet azon kísérlete, hogy a tartalmak általános hanyatlása közepette önmagát élje meg tartalom gyanánt, és ebből az élményből teremtsen új stílust; a művészet azon kísérlete, hogy új transzcendenciát szögezzen szembe az értékek általános nihilizmusával: az alkotókedv transzcendenciáját” (201. l.). A Líraproblémák címen tartott 1951-es előadása különösen gazdag gondolati ajánlatokban. Számos olyan közkeletű megállapítást ismétel, amiről hajlamos megfeledkezni irodalmi közéletünk, illetve oktatásunk, kiemeli például a forma konstituáló voltát és a líra monologikus jellegét, vagy azt, hogy a nagy életművek sem foglalnak magukba hat-nyolc jó versnél többet. Az elhibázott alkotások néhány kritériumával is segítségünkre siet, valamint figyelmünkbe ajánl egy művészeti alapkérdést, a rátermettség nélkülözhetetlenségét: „vagy megvan az emberben a középpont, ma ugyanúgy, mint valaha; vagy ma is mély az ember, vagy nem volt az soha. Vagy az átváltozás és alkalmanként a pusztulás képessége uralkodik benne, vagy nem uralkodik benne semmi. Vagy kirovatott rá valami, amit mindenáron, bármely veszéllyel dacolva muszáj kifejezésre juttatnia, vagy nem rovatott ki rá semmi.” (216 . l.)

            Föltevései és állításai mellett felettébb tanúságos esszéinek megformálása. Kísérő jegyzeteikben minduntalan figyelmeztetnek - amire olvasóként előbb-utóbb magam is ráeszmélek -, hogy Benn úttörőnek bizonyult gondolati anyagának összehordása és felépítése terén. Korát jócskán megelőzve vendégszövegek sokaságával dolgozott, és meglehetősen szabadon kezelte mások szellemi termékeit éppúgy, mint a saját korábbi műveiből kiragadott citátumokat. Miközben elkápráztat tágas szellemi horizontjával, és bátortalan ellenvetéseimet biológiai, orvosi, fizikai, filozófiatörténeti érvek sokaságával söpri félre, korántsem hivatkozhat minden esetben nézeteinek önállóságára. Bátor föllépéséhez elődeinek tömege gyűjtött muníciót, ami helyénvaló, sőt, szükséges lehet, csak markánsabban utalna a mások által elvégzett munkára! Az ilyen pontatlanul megjelölt vagy jelöletlen véleményközösség azonban egy egyéniségére büszke szerzőnél nem keveset von le az okfejtések értékéből, és kétségessé teszi igazukat.

            Hazafias szónoklatoktól hangos a parlament, akárcsak a rádió és a televízió. Szabadságharc zajlik, minden erőnket a nemzet védelmére összpontosíthatjuk! Régóta beidegzett félelmünk a külső erőszaktól talán leszereli az esztelen kizsákmányolással szembeni ellenállásunkat, és reménységgel tölt el, hátha lesz még egyszer ünnep a világon! Az utóbbi évtizedek gengszteréráiban úgy elillant az öröm és vidámság, hogy a nyomát sem leljük.

            Elfogadható körülményekre, emberséges viszonyokra, a függetlenség tisztes méltóságára vágytunk, és olykor még szabadságunkat, életünket is kockáztattuk, azután nyakunkba szakadt a nyomorúság. A gazdasági és politikai hatalmat megkaparintó szűk réteg kiforgatott mindenünkből, és többé kutyába sem vesz minket. Hangadói az osztályharcos ideológia helyett újból a nemzeti érzésre hivatkoznak, holott egyebet sem kívánnak, mint elődeik: adjuk időnket, erőnket, tudásunkat, képességeink javát anélkül, hogy cserébe bármit remélhetnénk. Robotoljunk éhbérért, vagy pusztuljunk a világból, de teljes csöndben ám! Lármázásunkkal se zavarjuk áhított nyugalmakat.

            Fantazmagóriákat sulykolnak belénk, melyek idegenek személyes tapasztalatainktól, múltunk keserves emlékeinek föltámasztására viszont alkalmasak. Rettegjünk a külső erőszaktól, és kizsigerelőink elkergetése helyett egy nagy nemzetközi összeesküvésekről képzelegjünk. Amennyiben leteszünk az önálló gondolkodásról, egy emberként sorakozhatunk uraink mögé. Gyomrunk korgását pedig továbbra is a Himnusz éneklése feledtesse.

            Az újabb kori parlamentarizmusban elsőként Kaufer Virág, LMP képviselőnő mondott le elvi okokból mandátumáról. A csőd dacára valamiféle személyes etikai talán mégis formálódik.

*

            Régi tanárod apró, öreges léptekkel siet a Múzeumkert oldalában. Barátságos mosollyal fogadja köszönésed, noha egy futó vizsgát követően nemigen ismerhet rád, a klasszika-filológia professzoraként azonban őre is a kultúrának: figyelme és udvariassága magától értetődik.

*

            56 éve haltál volna meg először. És utána hányszor még! Emberpróbáló élménnyel teli szép kor. Jobban jársz, ha mindjárt sikerül.

2012. április

A Tibetet Segítő Társaság Sambhala Tibet Központ nagyon szépen köszöni a kisebb összegű eljuttatott támogatásokat az alapítvány számára, sokat segítettek a költségek kifizetésében Sajnos azonban az év elejei hónapokban sem növekedett jelentősen és általában a támogatás arány.a, így csak ideig-óráig tudtunk levegőhöz jutni.

Jelenleg, úgy állunk, hogy ha nem rendezzük a közel egy millió forintos elmaradásunkat, a közeljövőben el kell hagynunk a helyiséget, amit az egyébként rendkívül toleráns Önkormányzat felmondás hatálya alá helyezett.  Ez már csak a maradék összeg, mert  a felgyülemlett elmaradás jelentősebb részét  egy-két nagylelkű támogatónk egyben már kifizette.

Küldjétek el a segítségkérést, minél több helyre, barátokhoz, szponzorkhoz, és a téma iránt érdeklődőkhöz! Továbbra is  havi egyezer forint a preferált kérés, de természetesen, ha valakinek lehetősége van más összegeket küldeni, azt is nagy örömmel vesszük. Annál hamarabb áll helyre az alapítvány helyzete és menekül meg a megszűnéstől. Sokat segíteni, ha egy-egy alkalommal sokan támogatnák az Alapítványt.

A Tibetet Segítő Társaság Sambhala Tibet Központ Alapítvány, Magyarországon az egyetlen szervezet , amely közel húsz éve Tibet alapvető emberi jogaiért következetesen  és széles körben kiáll, valamint Tibet élő hagyományainak hiteles közvetítője.  A támogatás a Sambhala Tibet Központ fenntartási költségeire fordítódik. Ezek: bérleti díj, villany, fűtés, víz/szemét díj, telefon, mobil, karbantartás, iroda fenntartási költségek.   

A támogatás módjai a következők:
- rendszerint lehetőleg hó elején történjen meg
- bankszámláról  bankszámlára  való  átutalás a legmegfelelőbb és legkezelhetőbb
(lehet megbízást is adni a banknak)
- eseti átutalás a bankszámlánkra is ajánlott
- postai átutalás  (körülményes és plusz költséggel jár)
- személyes befizetés  a Sambhalában (körülményes és nem a számlánkon van a pénz)
Természetesen az utóbbi kettőt is elfogadjuk, más lehetőség hiányában.
 
bankszámlánk elérhetősége

belföldről:
MagNet Magyar Közösségi Bank
TST alapítvány
számla szám: 16200010-00110240

külföldről:
IBAN  HU94 16200010001024000000000
SWIFT CODE: HBWEHUHB

Minden barátunk befizetése nagyon fontos!
Köszönjük, hogy elolvastátok ezt a levelet és kérjük, továbbra is segítsetek!
Üdvözlettel:
A Sambhala vezetősége nevében
Hendrey Tibor
Alapító

            Köröttünk minden omlik, porlad, és ha nagy néha szemünkbe ötlik, mekkora csúcsokat hódítottak meg eleink, hát csak ámulunk: hogyan kapaszkodhattak olyan magasba? Divatjamúlt bármiféle töprengés az életről és a világ dolgairól. Tapasztalataink lassú leszüremlését a személyes benyomások alkalmainak kerülésével gátolnánk, mert inkább bízunk a szériában gyártott pótlékokban, a sikeres mintákhoz igazodó mesékben, mint hosszas erőfeszítéseink majdani, kétes hozadékában. Szúette kaptafákat próbálgatunk ismét, suszterszerszám helyett hátha a bölcsek köve hullana ölünkbe. A csodáért egyébként is csak tárgyi emlékeiben rajongunk, eleven jelenlététől, vagyis saját élményszerző képességünktől, kíváncsi buzgalmunktól és meghátrálást nem ismerő bátorságunktól azonban tartunk, pedig az idő alig félszázadnyi visszapörgetése is meggyőzhet esélyeinkről.

            Olvasnivaló híján, pislákoló szakmai érdeklődésből olykor bele-belenézek a napi ropogtatnivaló gyanánt tálalt filmtekercsekbe: hol mocorog, merre zizzen valami? Kifolyik a szemem, mire egy beszédes arcra, közlékeny beállításra bukkanok, és gyakorta elszunnyaszt a durrogós, tűzijátékos, dollármilliókat emésztő jelenetek végtelen sora. Mintha saját ürességem ásítana vissza rám a vakuló tükörből, letargiámból csak ritkán, kivételképpen ráncigál elő egy izgő-mozgó ötlet, nyugtalanító benyomás, kullancsként belém fúródó félmondat. Ám elég ráakadnom az előző korszak remekeire - mint amilyen A hetedik pecsét -, és anélkül, hogy esztétikai kvalitásait mérlegelném, máris felszakadok ülepedő közönyömből. Szájtátva bámulom, mire képes a mersz. Holott Bergman nem mórikálja magát a filozófia jeles képviselőjeként, eszébe sincs tételeket állítani és bizonyítani. Nem férkőzne egyetlen helybéli hatalmasság kegyébe sem. Nem szolgál senkit, és nem agitál mások ellen. Nem cáfol doktrínákat, nem támad, és nem védekezik, mindössze a benyomásainak enged, figyel, töpreng, azután kérdez, ahogy tud. És jól kérdez.

            A többi már művészet. Vagy éppen ez (ez is) a művészet? Ugyan, ki emlékezne már ilyen badarságokra!

ki ügynök volt

marad is

jogosult a végtelen békére.

Minek bántanók

te szerencsétlen

Hárún per-Rasíd

emelkedtél vón

a habkönnyű

fos színű krémbe!

És pont.

(Miért nem súgtál be

magad is?)

            Hónapos jegyzet: a megosztott társadalom másik fele is tűntetésre készül, nem tudván, kit támogasson, a kormányt-e, amelyikkel maga is elégedetlen, vagy saját megroskadt önbizalmát? Akármint határoz, döntését politikailag értelmezik. A hatalmon lévők ámokfutásuk támogatásaként könyvelik el, ellenzékük pedig a megtévesztett, buta tömeg önfeladása gyanánt. Ha otthon marad, a tunyasága bűnébe esik. E képtelen helyzetben nincsen mód kielégítő viselkedésre.

*

            A haldoklók többnyire megbánást tanúsítanak, újságolja az őket támogató alapítvány együgyű alkalmazottja. Az efféle durva egyszerűsítések híján persze csak nehezülne munkája.

*

            Sajnálod, hogy nem hallathatod hangod a közéleti kérdések tárgyalása során. A gondolkodás sajnos kiment a divatból, helyét a mind szélsőségesebben fogalmazott, kocsmai handabandázás foglalta el. Egy politikai vitában nem az kerekedik felül, aki okosan beszél és helytálló megállapításokat tesz, hanem aki nagyobbat lódít.

            Maurois műve korántsem irodalomtörténet. Miközben bevezet a Dumas-család körül sertepertélők világába, pályakép vagy műelemzés helyett motívumokat - némi jóindulattal alkotáslélektani adalékokat - kínál. Zaftos pletykák és kis színesek élénkítik e három, életével és munkáival bizonyító férfiú életrajzát, ami modelljeinek karakterétől olyan szórakoztató, hogy – amint mondani szokás – nem lehet letenni.

            A botrány elől hajdan golyóval menekültek a politikusok, ma lapulnak, és továbbra is elvárják a honoráriumot.

*

            Mike Nichols Közelebb című opusa egy örök téma újabb feldolgozása: akármint tegyünk is, megközelíthetetlenek maradunk egymás számára. Csalni éppúgy lehet, mint kíméletlen őszinteséggel kérkedni, ám egyetlen alkalmi diadal sem hozhat végső győzelmet a párviadalban. Csatározásunk mindössze a gyötrő magányt feledtető közös időtöltés.

*

            Ez a politikai éra sem tart soká, mivel irányítói egyenként és mindközösen alkalmatlanok a kormányzásra.

            Damon Dash 2005-ös filmjének történetére nem érdemes sok szót vesztegetni: szokványos história az egymással vetélkedő utcai bandákról. Lompos figurái csekély érdeklődésre sem tartanak számot, alakítói nem dicsekedhetnek rendkívüli charme-mal, a bemutatott (al)világ és a magunkról alkotott kép viszonya azonban ingerli a képzeletet, mivel kétségbe vonja a szervezetekre épülő, legális társadalom elsődlegességét.

            Meghalt egy gimnáziumi osztálytársad. Negyven éve nem láttad. Mindössze gyöngyöző homlokára emlékszel és nekivörösödő arcára, amint feleléskor előkapaszkodik padjából. Te még ennyi nyomot sem hagysz magad után.

*

            Orbán Viktor nyilvánosságra hozta ügynökaktáit, melyekhez pártvezérként és kormányfőként jutott. Hogyan is követhetnék példáját azok, akiket megfosztottak múltjuk titkaitól?

*

            A széles értelemben vett, ember nem járta természeten kívül rosszul érzed magad mindenütt, de öregebb, kényelemszeretőbb és a gyakorlati kérdésekben járatlanabb vagy, hogysem Robinzon gyanánt boldogulj egy nemzeti parkban. Maradék idődet gondtalan kóborlással töltenéd, nem lelvén helyed sem itt, sem ott. Akármekkora szégyen, az egyhelyben döglés teher számodra.

Tisztelt Partnerünk!

Már 2011 végén lehetett látni, nem lesz könnyű folytatni házhoz menő szelektív hulladékgyűjtési tevékenységünket 2012-ben. A jelentősen emelkedő üzemanyag árak és béremelések mellett megszűnt az eddigi koordináló szervezetek által nyújtott begyűjtési támogatás. (Elvileg az állami tulajdonú OHU Nonprofit Kft. támogatja a szelektív hulladékgyűjtést, de többszöri keresésünk ellenére nem kívántak velünk tárgyalni, szerződni.)

Az Országgyűlésnek benyújtott T/5538 számú törvénytervezetből és módosító javaslatokból látszik, mi a várható út az ilyen tevékenységnek.

            Krokodilkönnyeket sírnak a bankárok: maholnap hitelnyújtásra sem lesznek képesek, agyonadóztatják őket, tönkremegy a szakma. Nem lévén közgazda, érdemben kevéssé szólhatok a nemzeti, illetve a régiós szövetségi pénzügypolitikához, legföljebb a civil berzenkedés okait sorolhatom.

            Pesti csoda: hangos „szervusz!”-ra ocsúdsz. Csodálkozva pillantasz föl, majd széles mosollyal üdvözlöd Bereményi Gézát. Örömödbe némi kajánság is vegyül, mivel szava bizonyosan nem hozzád szólt. Megajándékozott viszont egy fejtörővel, hazafelé váltig találgathatod, kivel tévesztett össze.

*

            Költészetnapi „versmarathon”: erőtlen verselők idejétmúlt poézise akadozó tolmácsolásban.

*

            Költészetnapi abszurd: könyvpavilon egyetlen prózaíró műveiből.

            Kiment a divatból, sokan nem is emlékeznek rá, jóllehet a hatvanas évek elején még közhasznú fogalom volt mindkettő. A férfiingek között akkortájt mutatóban sem akadt csonkolatlan. Majd mindenik háta aljából hiányzott egy jókora darab, amit mással pótoltak. A kimetszett részből készült az elrongyolódott gallér és mandzsetta pótlása, esztelen tékozlásnak minősült volna ugyanis kidobni a drága holmit. Esetleges cseréje sem tűnt egyszerű feladatnak, hiszen melyikünk vágyott az állami üzletek két-három modellje közül az egyik csúfos viseletére?

    a politikai szóvivő

és megfogalmazódott a gondolat

mélységének

szárnyalása

ford.: Örvös Lajos (Európa 1960)

            A francia tájirodalom képviselőjének állítólag ez a legjobb regénye. Csakugyan sok mindent elmond Közép-Franciaország tájairól és népéről, szépirodalmi alkotásként viszont kevéssé számottevő. Későromantikus meseszövésével némileg Jókaira hajaz, noha láttató képessége hiányzik. Mielőtt fantáziája a csillagokba röpítene, mélán visszahuppan a gesztenyés avarjára. A csoda bűvölete helyett nép- és helyrajzi ismeretekben részeltet és – a fordító által talán a kelleténél erősebben - fűszerezi egy kevéske avas forradalmi szósszal. Mialatt a kétpólusú világ unalmával küszködöm, sóhajtva idézem Giono zamatos történeteit, hasonló anyagból mennyivel többet, jobbat, szebbet hoz ki!

            Kapuścińskiről írott könyvében Artur Domosławski úgy vélekedik: „a közszférában a siker azon is múlik, hogy az ügyek informális csatornákon »intéződnek el«, személyes kapcsolati háló épül ki a hatalom embereivel. Ha itt-ott barátai vannak, akkor szükség esetén segítenek.” (70. l.) Noha tudtál arról, hol élsz, mégsem vitt rá a lélek, hogy összeköttetéseket keress. Abban bíztál, erőd és képességeid önmagukban elegendőek a sikerhez. Ostobaság.

*

            A halál ábrándja munkára serkent, formát azonban nem ad. Azt csupán az élettől kaphatnál.

*

            Skvorecky. 88 éves volt, munkájával a diktatúra köznapjait örökítette meg, kiadóját pedig a szabadságvágy élesztésére használta. Többet ért el sok ezer politikusnál.

ford.: Hermann Péter (Poligráf Könyvkiadó 2011)

            Terjengősebb és nyelvtanilag pontatlanabb címet nehéz lett volna találni egy pályaképhez, aminek modelljétől személy szerint mindig vonakodtam. Munkáinak java pedig olvasható magyarul, és eleget halottam legendájáról.

            Egyedüli hitetlenként a rajongók tömegében. Képtelen vagy bízni e balfékekben, akik elkonfiskálják az ígéretet, és csak hatalmaskodásra képesek irányítás helyett.

*

            Csúfabb váddal legelvakultabb ellenségei sem illethetnék a Fideszt, mint hogy ugyanazon értékeke követi ma is, mint egykor, holott ekként dicsekednek kihízott prominensei.

*

            Beléd szárad, amit nem írtál ki magadból, és elkormolja lelked.