Hazafias szónoklatoktól hangos a parlament, akárcsak a rádió és a televízió. Szabadságharc zajlik, minden erőnket a nemzet védelmére összpontosíthatjuk! Régóta beidegzett félelmünk a külső erőszaktól talán leszereli az esztelen kizsákmányolással szembeni ellenállásunkat, és reménységgel tölt el, hátha lesz még egyszer ünnep a világon! Az utóbbi évtizedek gengszteréráiban úgy elillant az öröm és vidámság, hogy a nyomát sem leljük.
Elfogadható körülményekre, emberséges viszonyokra, a függetlenség tisztes méltóságára vágytunk, és olykor még szabadságunkat, életünket is kockáztattuk, azután nyakunkba szakadt a nyomorúság. A gazdasági és politikai hatalmat megkaparintó szűk réteg kiforgatott mindenünkből, és többé kutyába sem vesz minket. Hangadói az osztályharcos ideológia helyett újból a nemzeti érzésre hivatkoznak, holott egyebet sem kívánnak, mint elődeik: adjuk időnket, erőnket, tudásunkat, képességeink javát anélkül, hogy cserébe bármit remélhetnénk. Robotoljunk éhbérért, vagy pusztuljunk a világból, de teljes csöndben ám! Lármázásunkkal se zavarjuk áhított nyugalmakat.
Fantazmagóriákat sulykolnak belénk, melyek idegenek személyes tapasztalatainktól, múltunk keserves emlékeinek föltámasztására viszont alkalmasak. Rettegjünk a külső erőszaktól, és kizsigerelőink elkergetése helyett egy nagy nemzetközi összeesküvésekről képzelegjünk. Amennyiben leteszünk az önálló gondolkodásról, egy emberként sorakozhatunk uraink mögé. Gyomrunk korgását pedig továbbra is a Himnusz éneklése feledtesse.
Ajánlott bejegyzések: