HTML

Tollforgató

Aktuális politikai jegyzetek, szépirodalmi művek és kritikai megjegyzések. Az alábbi írások mindegyike a szerző, SNEÉ PÉTER szellemi tulajdona.

2012.04.13. 13:42 Sneé Péter

Viva natura!

 

Tisztelt Partnerünk!

Már 2011 végén lehetett látni, nem lesz könnyű folytatni házhoz menő szelektív hulladékgyűjtési tevékenységünket 2012-ben. A jelentősen emelkedő üzemanyag árak és béremelések mellett megszűnt az eddigi koordináló szervezetek által nyújtott begyűjtési támogatás. (Elvileg az állami tulajdonú OHU Nonprofit Kft. támogatja a szelektív hulladékgyűjtést, de többszöri keresésünk ellenére nem kívántak velünk tárgyalni, szerződni.)

Az Országgyűlésnek benyújtott T/5538 számú törvénytervezetből és módosító javaslatokból látszik, mi a várható út az ilyen tevékenységnek.

2012. márciusban személyesen tárgyaltuk az FKF Zrt. képviselőivel az általunk bevezetett és felépített rendszer átadásáról. Kedvező ajánlatot tettük, azzal a feltétellel, hogy pozitív döntés esetén legkésőbb 2012. április 1-ig történik az átadásra kerülő eszközök kifizetése. Emellett vállaltuk az átadásra kerülő rendszerrel kapcsolatos betanítást, kíséretet.

Az FKF Zrt. képviselői eddig nem válaszoltak. Többszöri érdeklődésre mindig néhány nappal elhalasztottak a választ. Legutóbb keddig, április 10-ig ígértek választ.

A jelenlegi körülmények – magas üzemanyagköltségek, támogatás hiány – mellett nem tartható fenn a gyűjtési rendszerünk. Nem vállalhatjuk tovább, hogy veszteségek mellett végezzük a gyűjtést.

Miután nem sikerült megnyugtatóan megállapodni az FKF Zrt.-vel a tevékenységünk zökkenőmentes átadása és folytatása kapcsán, kénytelenek vagyunk a gyűjtést 2012. április 10-től felfüggeszteni.

Az eddigi együttműködésüket megköszönve, maradok tisztelettel:

David McCall
Ügyvezető
RECYCLE Hungary Kft.

Budapest, 2012. április 10.

 

komment

Címkék: nyomorúság felelőtlenség környezettudatos gondolkodás


süti beállítások módosítása