Tollforgató

            Krokodilkönnyeket sírnak a bankárok: maholnap hitelnyújtásra sem lesznek képesek, agyonadóztatják őket, tönkremegy a szakma. Nem lévén közgazda, érdemben kevéssé szólhatok a nemzeti, illetve a régiós szövetségi pénzügypolitikához, legföljebb a civil berzenkedés okait sorolhatom.

            Amikor pénzkímélet címén kötelezővé tették a fizetések banki átutalását, olyan monopóliumhoz jutatták e szférát, aminél jövedelmezőbbet bajos elképzelni. Az állam haszna ebből polgárainak szorosabb ellenőrzése volt, a pénzmozgás ugyanis követhetőbbé vált, az adóelkerülés pedig nehezebbé. Akinek jövedelme az átlagosnál magasabb, annak persze megéri tanácsadóhoz fordulni, és némileg ugyan komplikáltabban, de az előző korszak hatékonyságával síbolhatja el munkája vagy spekulációja hasznát, a szegényebbekre viszont újabb terhek hárulnak. Számlát kell fönntartania és minden egyes tranzakcióért – amivel saját pénzéhez jutna – fizethet. Hogy mekkora hasznot fialnak e tömegesen kisarcolt száz vagy ezer forintok, arról egy röpke séta alatt bárki meggyőződhet. Elég számba vennie településének legjobb üzleteit, melyek szinte kivétel nélkül bankfiókokká vedlettek az elmúlt húsz esztendőben. Mialatt sorra tönkrementek a különféle kereskedések, éttermek, szolgáltatók, a legrangosabb boltok helyén „nem számít, mennyibe kerül” alapon márványborítású, csillogó-villogó pénzintézetek tűntek föl, és az elmúlt esztendőig nem is volt arra példa, hogy e tékozlók közül sokan lehúzzák a rolót.

            Miért is húznák, ha üzletfelükkel kötött „megállapodásukon” tetszése szerint módosíthatnak? Fura egy „szerződés” az olyan, amelyik csak az egyik félnek vindikál jogokat, a másiknak csupán a beleegyezés eshetőségét adja meg. Egy gép úton készített értesítésben olvasom, hogy a Bank (levelének címzettjét kisbetűvel említi, önmagát viszont naggyal tiszteli meg) általános üzletszabályzata jelentősen módosul. Arra már nem méltatja üzletfelét, hogy tudassa, döntése mennyiben vonatkozik rá. Akit érdekel, majd utánanéz! És ha nem tetszik neki az ukáz, mehet, csupán a felmondás „azonnali és normál alapkötelezettségi díját” kell megfizetnie, egyéb büntetésétől nagyvonalúan eltekint. Noha a mellékelt egyenleg szerint az adott, évek óta alvó számlával egyéb teendője sincs, mint hogy számítógépes rendszerében tartsa, havonta 313 forint jutalékot vesz föl ezért, az általa automatikusan jóváírt negyedéves kamat pedig egy forint harmincegy fillért kóstál. Vélhetően az egyenrangúság efféle sajátos értelmezésével kelt osztatlan ellenszenvet a banki szektor mindazokban, akik kényszeredetten hozzá fordulnak.