Miért diadalmaskodik nálunk a kontraszelekció? Másutt is előfordul, de sohasem ilyen egyöntetűséggel. Bíztató esetek mindenütt szép számmal akadnak, itt meg legföljebb csodaszerűen, kivételként.
*
Émelygés fog el a diákján élősködő hajdani tanár láttán. Talán a létfenntartásért küzd, mikor tisztessége helyett a jelen követelményeire ügyel?
*
A Centrális Galéria Halott könyvtár címen rendezett kiállítása szorongató kérdésekkel riogat. Vajon ki várt bármilyen csáberőt az ötvenes évek irodalmi termésétől? Hol rejteznek most e korszak emblematikus kiadványai, mint amilyen a Magyar Írók Rákosi Mátyásról? Milyen sűrűn forgathatták a következő évek jellegzetes műveit, Szüdi György verseit, vagy Király István és Tolnai Gábor tanulmányait? Ugyanakkor sok könyv szomorkodik e porban, aminek nem volna helye itt. Jóllehet az Egyetemi Könyvtár speciális érdeklődésű közönséggel büszkélkedhet, ki mondaná meg, hogy miért nem vette kézbe senki az egyik legszebb magyar önéletrajzot, Széchenyi Zsigmond két kötetes munkáját? Egyetlen történész, irodalmár sem akadt, akit érdekelne Fodor András napló-sorozata? Nem ismerik Montherlant? Idegenkednek Herman Ottó zamatos nyelvétől? Mellőzik a kortárs poéták gyűjteményes köteteit? Latinovits Zoltán mindenünnen ellopott írásai egyedül itt pihenhetnek békén? A kultúrpolitikai fifika, a kiadói félreértés, az olvasói műveletlenség és lomhaság fullasztó elegye fojtogatja a betérőt.
Ajánlott bejegyzések: