Tollforgató

ford.: Báthori Csaba

(Új Mandátum 1994-1999)

            Kimeríthetetlenül gazdag anyag benyomást kelti, holott mindössze egy kompendium számos levelezés-gyűjteményből. A válogatás szempontjait sajnos nem köti orrunkra a szemelgető, és ezek a munkájából sem kikövetkeztethetők. Sejtelmem sincs tehát, mi maradt el és miért. Néhol csak levéltöredékeket válogat be, másutt viszont egy levél több fogalmazványát is közreadja. A közölt szövegek jelentősége is eltér, némelyik a társasági illem követelte udvarias válasz, mások viszont elképesztő gondolati anyaggal terheltek. Stílusuk is változatos, miként hangnemük, kezdetben szinte olvashatatlanul cikornyásak, fellengzősek, a XIX. század végének modorosságait felvonultatók. Kivált mulatságos, ahol az ifjú költő bizonyítja híres emberek iránti rajongását. Tolsztoj fölbukkanása például majdnem révületbe ejti. Utóbb lehiggad, sajátos szemlélete folytán mégis az abszurd határán mozog. Menekülése a kapcsolatok elől, a szerelmek távol-marasztása, lányával szembeni tartózkodása sem éppen rokonszenves vonás, akár arisztokrata-imádata vagy folytonos mecénás-keresése. Kinek rangja van és pénze, esetleg szálláslehetőséget kínál, menten kivívja figyelmét, odaadását, ami – nevezzük nevén – haszonlesésre vall még akkor is, ha előnyösebbnek hat a fölös vagyon költőkre fordításra, mint táncosnőkre vagy pezsgőre tékozolása.

            Rilke nemegyszer ellenszenves figurájában nagy költő és éles szemű megfigyelő lakik, aki nemcsak Rodin, Cézanne, Proust első rajongóinak egyike, hanem Einstein fizikusi nagyságának is korai fölfedezője, saját életprogramjának szívós követőjeként pedig bölcs gondolkodó. Gyűjti, rendszerezi és fölhasználja a jellegzetes elképzelés-típusokat, koreszméket, és arra törekszik, hogy létének apró összetevőit átlényegítse, miáltal önmagát egy másik, emelt szintű lénnyé transzformálja. A „változtasd meg élteted” – számára átfogó parancsa az életnek, közel sem olyan elkoptatott közhely, amilyennek iskoláinkban utóbb megismertük. Ízig-vérig perfekcionalista, aki „valóság fölötti valóságon” munkálkodik és évekig töpreng gondolatai anyagán, türelmesen várva, míg végleges formát ölt benne. Hosszú meditáció fázis után így születnek meg a Duinoi Elégiák vagy a Szonettek Orfeuszhoz ciklus – jóformán egyidőben.

            A magány apostolaként tartják számon, kedvelt lakhelye egy 1700-as években épült muzoti lakótorony, ahol se villany, se víz nincs, kényelméről mindössze egy félig némaságra ítélt gazdaasszony gondoskodik. (Előző lakhelyét, a duinoi kastélyt, az első világháború pusztított el.) Ám visszavonultsága sem akadályozza abban, hogy kiterjedt levelezést folytasson a fél világgal, és bejárja Európát, Észak-Afrikát. A nevezetes helyek zömében megfordul, végigcsodálja a kontinens műkincseit. Dolgozni azonban legföljebb a francia fővárosban tud a nagy századfordulós pezsgés idején. Bár németül ír, tökéletesen ismeri a francia nyelvet (valamint jó néhány másikat, így az olaszt, oroszt, mindössze kettővel nem boldogul: az angollal és a magyarral).

            Levelei érdekes megfigyelésekkel zsúfoltak, kalandos eszmefuttatások és meggondolandó ötletek sorjáznak bennük - meglehetősen eltérő szinten és gyakran nem kielégítő őszinteséggel fogalmazottan. A teozófiával kacérkodik, a tételes vallásoktól, különösen a kereszténységtől azonban idegenkedik, mivel úgy tartja, Jézus személye fölöslegesen ékelődik Isten és az ember közé. Erről viszont, ha paphoz szól, némileg eltérően nyilatkozik. Vajon a tapintat veszi rá megnyilatkozásainak áthangszerelésére, vagy a józan számítás? Majdnem mindenről kiforrott véleménnyel bír, mivel szisztematikusan végiggondolja életének fontos vonatkozásait, és sajátos következtetéséket von le tapasztalataiból, illetve föltevéseiből, melyek figyelemre méltók, nemegyszer találók és további töprengésre késztetők.

            Komoly hiányossága e kiadványsorozatnak a befejezetlensége. Hiányzik az utolsó kötete, az 1922-től 1926-ig terjedő időszak levelezéséből készült válogatást ugyanis már nem jelentette meg a kiadó. Zavar a sok sajtóhiba is, a fordítás pedig korántsem egyenletes. Néha kissé hanyag, mondatai kegyetlenül csikorognak.