Olyan ritkán szólhat mostanában egy költő, hogy nem okoz meglepetést, ha sokadszorra is belesül versének felolvasásába. Annál furcsább viszont a színpadi előadásairól híres performer bakizása. Ügyetlenkedése a kor számlájára írható, vagy a kései lámpaláz tünete?
*
Nem emlékszel olyan időre, amikor céltalanul tengtél-lengtél volna. Mindig akartál valamit és az eltékozolt időt megbocsáthatatlan bűnnek tekintetted, most pedig csak legyintesz. Ha nem csinálod meg, akkor nem csinálod meg, ennyi az egész. Végre a magad ura lettél.
*
A valóság föltárója korántsem mentesül a föltárt való hatálya alól. Freud szkeptikusan szól az életrajzok íróiról, akik „elmossák /modelljük/ arculatának egyéni vonásait, elsimítják a nyomokat, melyeket a belső és külső ellenállással vívott életküzdelme hátrahagyott, nem tűrik meg nála az emberi gyöngeség és tökéletlenség semmilyen maradványát, és így aztán valóban egy hűvös és idegen eszményképet nyújtanak nekünk az ember helyett, akit a távolból is rokonnak érezhetnénk”, és lám, az idealizálás szándéka a róla készült portrékból sem hiányzik.
Ajánlott bejegyzések: