Sokan és különbözőképpen magyarázzák, hogy a miniszterelnök miért ragaszkodik annyira az államelnök személyéhez. A távlatosan gondolkodó politológusok mozgalmának mártír-szükségletére emlékeztetnek, a napi ügyekbe feledkezettek pedig úgy tartják, a köröttünk settenkedő káosz bírja ilyen elszántságra. Szociológiai érvelések szerint makacs kitartásában értelmiség-ellenessége dominál. Egyesek helyzetünk általános vonásait tartják szemük előtt, mikor a gumicsont-effektust emlegetik: inkább egy gerinctelenség borzasszon el, mintsem országunk kétségbeejtő állapota, a köz nyomora, esetleg a vezetés tehetetlensége.
Mások speciális okokra vezetik vissza kapaszkodási görcsét, mondván: saját tekintélyelvűségének védelmében kapható hű fegyverhordozójának oltalmazására.
Az említett próbálkozások mindegyikének közös jellemzője, hogy több-kevesebb tudatosságot tételez föl a hatalom egyszemélyi birtokosáról. Kevésbé racionális elmeként pszichikai okokkal magyarázom döntéseit. Az államelnök személyében nemcsak óhajainak szervilisen engedelmeskedő, elképzeléseihez végsőkig alkalmazkodó szövetségesre lelt, hanem olyan emberre, kinek ismertsége az ingatag és kétes politikától távoli eredményeken alapul, jelesül az általa egyedüli értékként tisztelt sporton. Ha bekerülnek is az analesekbe, a pártvezérek és kormányfők értékelése viszonylagos és kétes marad, a ma istenítettet holnap talán már közmegvetés sújtja, míg egy olimpikon politikai szisztémáktól, uralkodó nézetektől függetlenül megmarad annak, aki volt.
Korántsem holmi szimpla irigység motiválja. A kormányfő is belépett a személyes érettség korába, mikor – ha tetszik, ha nem – mindnyájan számot vetünk azzal: hogyan forgattuk és hasznosítottuk talentumunkat. Ami hívó emberekben a spiritualitás iránti fokozott érzékenység gyanánt mutatkozik, a vallási buzgalmakkal szemben közönyöseket pedig arra bírja, hogy szerelmes rajongással ajnározzák példaképeiket, kikben testet ölteni látják mindazt, amiről végleg lemondhatnak. Orbán Viktor – tételezi föl a dilettáns pszichológus - alighanem mindig is egy jó kiállású, snájdig, trófeát-trófeára halmozó, különösebb töprengésre viszont soha nem kényszerült élsportoló Schmitt Pál szeretett volna lenni.
Ajánlott bejegyzések: