Tollforgató

(amerikai-spanyol film 2006)

Főbb szerepekben: Stellan Skargard, Natalie Portman, Javier Bardem

             Mainapság csodaszámba megy a rendező, aki nem feledte el szakmáját, és tapasztalatairól nem mond le szívesen. A szériában termelő mozgóképipar korában egy fim már önmagában unikum, és nézőjét is - ha médiafogyasztóból újból műévezővé válna - szokatlan erőfeszítésre bírja. A Goya kísértetei egyébként precízen eleget tesz a promóciós követelményeknek, az érdeklődést egy mainapság ugyan kevéssé becsült, ám nagyhírű művész „ikon” életpályájának bemutatásával kelti föl, és látványos elemekben bővelkedő történetét a divatos világszemlélet közelébe hozza, mikor kelet-európai indítékait Madridba transzponálja, hol látszólagos korszakváltásaink eseményeit egyéni sorsokba tömöríti.

            A film históriája az inkvizíció végnapjaira nyúlik vissza: egy ambiciózus fiatal pap veszi kezébe az elvilágiasodással szemben mindegyre alulmaradó szervezet helyi irányítását, és a korábban már annyiszor bevált terror eszközeivel galvanizálná új életre. Egy gazdag kereskedő lányán – mellesleg Goya modelljén - demonstrálná hatalmát, ám az aggódó apa szokatlan lépésre szánja el magát, védelmére kel gyermekének és ellentámadásba lendül: előbb tortúrának veti alá a lány kínzóját és megbecstelenítőjét, majd leleményesen megzsarolja. Az inkvizítor menekülésre kényszerül. Másfél évtizeddel később a felszabadító francia seregek oldalán tér vissza, hogy bosszút álljon egyházának hajdan ellene fordult elöljáróin és eltűntesse gyalázatos ténykedésének nyomait. Joggal aggódik, hiszen a rövid életű napóleoni hatalom - miközben tobzódik az általa is kárhoztatott bűnökben – szabadon ereszti az inkvizíció foglyait, köztük elborult elméjű áldozatát, aki a tömlöcben adott életet közös gyereküknek. A botcsinálta forradalmár azonban felsül próbálkozásival, Goya okvetetlenkedésein kicsorbul szándéka, így amikor a franciák örökébe lépő angolok ejtik fogságába, újabb köpönyegforgatásra már nem futja erejéből, kivégzik. Utolsó útjára szerencsétlen áldozata, valamint az öregedő művész kíséri el, aki noha mindent lát, mégsem változtathat semmin.

            Bár úgy tűnik: az idő siet, aljasságunk továbbra sem fogyatkozik meg. Apró jelek utalnak csupán némi javulásra: a karrierista végül beéri családja mentésével, tetemét pedig ártatlanul hancúrozó kisfiúk és kislányok veszik körül. A csapások alatt megroskadt inkvizíció hajlandónak mutatkozik a megbocsátásra, a gyereke után hiába kutató anya is vigaszra lel tébolyában. A Kosztolányis karakterű művész azonban nem hisz a bíztató jeleknek, régóta gyanítja ugyanis, hogy a valóságban kevéssé érvényesülnek fölismerései. Mindössze a tisztességhez vagy legalább a méltányossághoz ragaszkodik. Nosztalgikus szerelme az összetört múzsa iránt sorsának föltárására bírja, többet azonban nem tehet érte. Igyekezetét persze senki sem becsüli. Egyhelyben tipródnak mindnyájan, egyikük sem boldogul, kilátástalanul tengődnek csupán. Amilyen szép, olyan keserű Forman műve, a Goya kísértetei.